Zenére megyek a kertben kényeztetem magam

A dva az önörömről szól, és nem szégyelli a dolgot. A kertben, a természettel körülvéve, a zene ritmusára engedi át magát vágyainak, bemutatva szexuális képességeit.

A buja kert szívében, a természet dallamos szimfóniája közepette, engedek a gyönyör ellenállhatatlan csábításának. A lágy szellő simogatja a bőröm, a madárcsicsergés természetes ritmusként szolgál, a nap melege pedig tüzeli a vágyamat. Megadom magam az érzéki táncnak, amit csak a Kert tud, testem szinkronban mozog a zenével, elveszett az eksztázis torkában. A kamera minden lüktető pillanatot, remegő részletet, minden izzadságcseppet, ami végigsiklik a testemen. A zene megduzzad, tükrözi a szenvedélyem gyökerét, amíg a kielégülés csúcsára nem érek. A kert a szentélyemmé válik, a színpadom, a színpadi előadásom, ez az én lélegzetem, az élvezetem színtere állított kéjszínház, az én nyalábam, az én gyönyöröm, az én harmonikus színtere állítottam a természettel szemben. A kertben harmonikusan fogad a gyönyörök, ahol az élvezet és az örömérzet a színpadra kerül.